2012. december 10., hétfő

Ha sokat sír a gyerek...

 a legrosszabb az, hogy egy idő után már nem is mondom senkinek, mert nem értik meg. Tanácsot adnak, hogy mit hogyan csináljak, de ha mondjuk kipróbálom, és nem működik, akkor csak vonogatják a vállukat. Közben meg sandán néznek rám, és azt sejtetik, hogy szerintük nem jól csináltam. Eleve benne van mindenkiben az, hogy valamit nem jól csinálok, mert egyébként miért sírna állandóan a pulya.

Egyébként meg már nem is sír állandóan, sokat javult, és hihetetlen sokat mosolyog, nevet, rikoltozik jókedvében. Egyszerűen ilyen típus, hogy többet sír, mint a többi gyerek. Nemcsoda - ahogy született.

De ezek segítenek, és mélyen hiszek abban, hogy jót teszek
- hordozom folyamatosan, ha kell, most is a hátamon csücsül
- velem alszik, és annyiszor eszik éjszaka, ahányszor akar. Van, hogy töltőn van akár egy órát is
- sokat van az ölemben
- sokat énekelek neki és mégtöbbet dumálok. Folyamatosan jár a szám
- nyugodt maradok, elfogadom, hogy ilyen, és kész. Ez volt a legnehezebb, de ez a legfontosabb. Elfogadom, hogy nem egy leteszem-és-ottmarad gyerek, hanem foglalkozást, és állandó odafigyelést kíván. Türelemre tanít.
-rengeteget puszilgatom, simogatom, dicsérem
- nem erőltetek rá semmit, megpróbálom, hogy akarja-e, és ha nem, akkor hagyom.

És így, most már, bár még mindig többet sír, mint más gyereke, van egy tünemény, rendkívül érdeklődő, élénk, mindenre kíváncsi örökmozgóm. Saját akarattal... féléves.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése