2011. október 25., kedd

Citromos tőkehal bazsalikomos csicseriborsópürével

Könnyű, gyors, finom étek, mindenképpen megéri kipróbálni. Én csináltam hozzá még barna rizst is.
Egészséges, jót tesz az emésztésnek.

Ami kell majd hozzá, ha 2 főre csinálod:
2 fürt koktélparadicsom
2 tőkehalfilé
1 citrom leve és reszelt héja
480 gr szója bab (fagyasztott vagy konzerv)
1 fokhagyma gerezd
bazsalikom levél és szár külön-külön
1 deci csirkehúslé vagy zöldségleves kockából készült lé
olivaolaj

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A paradicsomot megkenjük kevés olivaolajjal, sózzuk, esetleg borsozzuk. Betesszük a sütőbe kb 5 percre, amíg a héja el nem kezd repedni. Ekkor hozzátesszük a halat, rátesszük a citrom reszelt héjának javát, egy kevés citromlevet, sót, borsot, és egy kevés olajat. Készre sütjük (a hal hamar megvan, kb 10 perc alatt. Akkor jó, amikor már könnyen szétválik és mindenhol fehér)
Közben a csicseriborsót, ha fagyasztott, akkor 3 percig főzzük, amíg megpuhul. Ha kész, vagy konzervet használunk, akkor lecsöpögtetjük, összemixeljük egy kvéss olajjal, a fokhagymával, a bazsalikom szárával, a citromlével, és a zöldség alaplével. Ízlés sszerint sózzuk, borsozzuk.
Tálaláskor durvára vágott bazsalikommal diszíthetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése