Volt ez a film, Hillary Swank-kel, hatalmas volt. Nézd meg.
Egyébként ez most egy geci bejegyzés lesz, ne olvasd el, ha továbbra is azt akarod gondolni, hogy széplelkű jófejhuszár vagyok. Mert nem vagyok, erre tegnap is rájöttem.
Eleve rossz napom volt, amikor minden baj, nincs kedvem semmihez, így ennek megfelelően nem is csináltam semmit, sorozatot néztem. Már eleve ciki, de bizony a Vampire Diaries-t, mert ez le van töltve, sallala, nem magyarázom, néztem. Igen, ennyi évesen is - ehh faszom, nincs lelkiismeretfurdalásom emiatt, végig olvastam a Twilightosat is, többször is, megfertőztem vele számtalan embert is, velemkorúakat, ők is szerelmesek lettek. No, szóval nézem a sorozatot. Az egyik részben a csávókám, a főszereplős, elsírja magát, mert szakítanak a csajjal. Addigra már annyira kába voltam, hogy persze tetszett.
És akkor jutott eszembe a pasik hada, akik miattam sírtak. És innen jön a geci rész. Hogy beismerjem, volt bennem egy olyan rész, aki azt szerette, ha megszerzi a pasikat, aztán azok szenvedjenek miatta. Sírjanak, könyörögjenek, alázkodjanak meg. Nem egy ilyen volt, sok volt. És kifinomultan, tehát nem úgy, hogy ma megszereztem, holnap már mehet. Dehogy... hónapokig tudtam játszani, hogy csoda vagyok neki. Az igazi. A nagy. A szerelem. Aztán tudtam, hogy hibázni fog valamit, vagy ha nem hibázik, majd én találok hibát. És akkor a lelkiterror minden eszközével, vádaskodással, acsarkodással, sajnáltatással, lelkiismeretfurdalás keltéssel. Döftem, rúgtam, haraptam addig. Amíg nem sírt. Mindegyik sírt. És mind elhitte, hogy ők tehetnek róla.
Kívülről arannyal bekent szar voltam. És felhorgadt odabent a szar tegnap.... ki akarna jönni. És most tömködöm vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése