Namost az van, hogy izgulok valamin - nem is lényeges, hogy min. Ezt a blogot is azért írom, hogy aggodalmamat itt kiadjam (tessék: agg agg), lévén egyedül vagyok a nap nagyrészében, 10 km-re sehol senki, a szomszéd birkáival tudnék még beszélgetni (a szomszéd nem jófej). Naszóval izgulok. És ilyenkor jeleket keresek - mert ugye a csajok ilyenek - hogy fű most ez, há, most az. És annyira bele tudok bonyolódni a saját gondolataimba, hogy már nem tudom, hogy valójában mi a stejsz.
+ hogy tényleg van-e jel, és ügyesen észreveszem (más dolgom nincs is)
+ vagy nincs, csak én látok már minden bele dolgokat, amik nincsenek
+ vagy csak azért vannak jelek, mert annyira akarom, hogy a világ produkál nekem áljeleket.
And now something completely different...
Drága DrB kitalálta, hogy nyáron elmegy a Buddhisták közé 10 napra, valami stresszoldásra, mert akkor 10 napig nem beszél, nem csinál semmit, nem tudja mit csinálhat. Hát vannak ilyenek, hogy nem is olvashatsz, nem nézhetsz TV-t, nincs internet, nincs telefon, semmi sincs, csak Te és a gondolataid. Nehezebb, mint hangzik.
Mesmer: hű, és akkor 10 napig csak gondolkozol, gondolkozol? Mi minden fog neked eszedbe jutni?
DrB: Na ezért nem mehetesz te ilyenre, mert neked negyed óra is elég ahhoz, hogy a következő félévre való átcsavart-gondolatmennyiség kijöjjön belőled.
Hm... nem kéne megosztanom vele mindent, ami eszembe jut?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése